12.Fejezet                                                

-Mikor kezdődik már?-rángattam Harry karját.
-Nyugi kicsim-kuncogott-Látsz?-nézett rám.
-Nem nagyon-hajtottam le a fejem.Harry leguggolt én pedig értetlenül néztem rá.
-Ülj a nyakamba-mosolygott rám.
-Neem...nem bírsz el-tiltakoztam.
-Ana,ne legyél buta.Gyere-nyújtotta a kezét amit vonakodva elfogadtam.Jobb lábam átvetettem vállán így ő megemelkedett és most már láttam mindent.Rajtunk kívül még rengeteg ember várta,hogy a zene felszólaljon.

***

Kezeimet a magasba nyújtottam,fejemet az égnek emeltem.Lehunyt szemekkel élveztem ahogyan a zene lüktet ereimben. Minden porcikámat átjárta a vad ritmus,teljesen magával ragadott az érzés. Rossz még csak bele gondolni is,hogy valaki nem hallja.Hisz mi is a zene?Maga a létezése is csodás dolog,mondhatni maga a csoda. Az érzések és a gondolatok között elterülő birodalom. Mint egy megfoghatatlan dolog,mely segít az érzéseink kifejezésében. A gondolatokban melyeket szavakban kifejezni nem tudjuk.

***

-Tetszett Ana?-szorította meg a még mindig nyakában lévő combom.
-Nagyon,ahogyan a zene lüktetett az ereimben.Ahogyan átjárt a ritmus.Egyszerűen imádtam,köszönöm-apró puszit nyomtam fürtjeibe,s kezemmel tovább markoltam.
-Gondoltam-nevetett.
-Most miért?-kezem a mellkasom elé fontam.
-Ahogyan ábrándoztál és énekeltél a nyakamban-kuncogott-Imádtam,hogy ilyen boldognak látlak-elkezdte simogatni a lábam.
-Ez csakis miattad van-suttogtam és egy újabb puszit nyomtam a feje búbjára.

***

Tüdőmből egy kétségbeesett köhögés szökött fel. Hirtelen felültem az ágyban és próbáltam visszanyerni az egyenletes légzésemet. A levegő viszont csak szökött ki és nem jutott be.
-Harry-kezdtem el lökdösni.Szemei egyből kipattantak fuldokló látványom miatt.
-Ana,Ana-simogatta a hátam.
-Vigyél.....be....a......kórházba-nyögtem ki a szavakat.

***

-Kérem uram,ide nem jöhet be-veszekedett egy nővér Harryvel.
-De ő a feleségem-ezek voltak az utolsó szavak amiket hallottam. A fülem sípolni kezdett a szoba pedig forogni,szemeim elnehezedtek és bármennyire is próbáltam nyitva tartani,nem ment. Minden elsötétült.Az a fránya sötétség,mely oly csöndes és oly nyugodt,hogy az már ijesztő. Nem,ez nem a halál.Itt már jártam korábban. Ez csak egy köztes átmenet ahol döntenek a sorsodról,itt csak két irány van. Élet vagy Halál. Érzem,hogy ez még nem az én időm,tudom,hogy még tennem kell.

***

Ismét az a monoton hang amit már úgy ismerek,a gépek hangos morajára kell ismét kelnem. A fehér falra vetődő nap sugarai erősen bántják a szememet. Csövek hada lóg ki a számból s a kezemből. Minden olyan mint régen. Vagy? Csak álmodtam volna? Nem is létezik Harry? Vajon csak az agyam szüleménye volt? Kétségbeesetten kapkodom a fejem ide-oda,de semmi. A szoba üres és kietlen. Érzem ahogy a könnyek mardossák a szemem. Legszívesebben zokognék de a lélegeztető miatt nem tudok. Hogy lehet ez? Meddig aludtam,hogy ilyen sokat aludtam? De hisz olyan valósnak tűnt. A göndör fürtjei, a rózsaszín telt ajkai,gyengéd érintései.....hogy lehet,hogy ilyen valós volt? Figyelmem az ajtóra terelődött,amin egy nővér sétált be. Tehát tényleg csak egy álom volt..
-Jó reggelt Ana-mosolygott,mire csak biccentettem-Kiveszem a lélegeztetőt,rendben?-mosolygott kedvesen.
-Köszönöm-suttogtam amint megszabadultam a készüléktől.
-Ugyan kedvesem-mosolygott-Igyon sokat,kivan száradva-amint elhagyta a szobát a fal felé fordultam és végre zokoghattam.Az ajtó ismét kinyílt de nem is foglalkoztam vele.